Művészek » Kubányi Lajos
Kubini Kubányi Lajos festőművész született 1855-ben május 5-én Alsóesztergályon, Nógrád megyében. Atyja Kubányi Lajos, anyja Plachy Amália volt. Atyja 56 évig ev. lelkésze volt Alsóesztergálynak és környékének és mint ilyen nagy közbccsülésnek örvendett. Két gyermekük volt, Lajos és Emilia. A fiút, Lajost, tudományos pályára szánták, ő azonban nem sok hajlandósággal bírt a tanulás iránt, már kora ifjúságában legboldogabb volt a nyári iskolaszünetekben, amely időt otthon tölthette, ahol a gazdasági udvar állatjai és a környék szép erdős vidékei érdekelték. Gyermekkorában megnyilatkozott már érzéke a rajzolás iránt, amennj'iben a körülötte lévő környezet körvonalait papirosra vetette és papir hiányában a falakat használta fel, hogy az udvarban található állatok mozdulatait megrögzítse.
Középiskoláit Selmecbányán és Pozsonyban végezte és ezen idő alatt a tanulás és a városi környezet úgy-látszik nem inspirálta őt a rajzolás és vázlatok készítésére. Midőn tanulmányai folytatása végett a budapesti egyetemet látogatta, egyik tanára egyszer meglátva egy rajzát, felismerte benne a határozott képességet. Szülei eredetileg papnak szánták, de erre a pályára semmi hajlandóságot nem mutatott s ezért a gyógyszerészeti pályát választotta. Az egyetemen azután a tanárának felszólítására elhatározta, hogy régi vágyainak engedve, a művészeti pályára lép, bár szülei erősen ellenezték tervét. Mégis sikerült keresztül vinnie, hogy az egyetem elvégzése után szülői Münchenbe küldték. Egyetemi évei alatt is saját erejéből, anélkül, hogy bárki is útbaigazítással szolgált volna neki, festegetett, leginkább arcképeket és egyes állatalakokat, erdőrészleteket és különösen lovakat. A ló a legifjabb korától kezdve érdekelte, a lovaglás és kocsikázás volt a legkedvesebb szórakozása. Münchenbe kerülve, az akadémián új életre kelt benne művésztermészete. Az ottani légkör, a múzeumok, az akadémia, a baráti kör, gyorsan fejlesztették ki képességeit.
Fiatalabb éveiben az élet jó oldalait ismerte csak, vagyonilag független, anyagi gondok nem zavarták s így érthető, hogy minden munkáján csak a jókedv kellemes hangulata, vagy a humor uralkodott. Münchenből hazajőve, nagy munkakedvvel, ambícióval telve dolgozgatott és mivel a 80-as években meg Nógrádban megvoltak a régi kedélyes jó magyar állapotok, nem volt összejövetel, ahová akkor a "kedves Lajos öcsémet", később pedig "Lajos bátyámat" meg ne hívták volna. Ő maga is kedves vendéglátó és vendégtartóztató házigazda volt.
Ilyen légkörbe kerülvén, igen sok alkalma volt a gentry családok életét megfigyelni és a mindennapi élet által adott helyzeteket sikerült neki mégis rögzíteni. Nógrádban és a környékbeli megyékben igen sokat járt-kelt, büszke volt a lovaira, mindig olyan lovakat tartott, hogy annál szebbje ne legyen senkinek a megyében. Néha lóháton napi járó földekre elmentek néhai Madách Aladárral és Budapestre nem egyszer mentek le lóháton csak éppen mulatni.
Barangolásai közben a néppel is igen sokat érintkezett, megfigyelte szokásaikat, ruházataikat, életmódjukat, mindezt aztán a képein értékesítette. Munkáiban főleg háromféle témát dolgozott fel: a gentry-életet, a falu népét és a lovat. A legjobban szerette a lovat festeni. Mondhatni kevés képet festett, amelyen ló ne lett volna.
A ló érdekelte őt leginkább, minden képén újabb és újabb mozdulatokban, helyzetekben festette. Ismerte minden izmukat, anatómiájukat, mozdulataikat és szokásaikat, úgy, hogy míg eleinte természet után, később már emlékezetből festette, a legnehezebb helyzetekben is a lovakat.
